Gyorsan a testtel - Mit esznek a fiatalok? - 2

(Előző rész)

És otthon? Hány család nevében szólnak L-ék (két gyerek van; Jean-Luc tizenkilenc, Evelyne tizennégy éves), akik ripsz-ropsz belapátolják a vacsorát, mert „a tévé nem vár”?
Ott maradnak az asztalnál, de már a készülékre merednek. Csak az anya mozdul, kimenekül a konyhába mosogatni... Guy (gimnáziumba jár) alig meri kimondani, hogy őnáluk bizony egy álló óra hosszat is elvacsorázgatnak, és vasárnap megesik, hogy az ebéd elhúzódik vacsoráig. Ilyenkor gyűlik össze a család (három gyerek és az édesanyjuk); „megbeszéljük a problémákat, és határozatokat hozunk”.
Alain és a fivére, Jacky együtt élnek, amióta az egyikük elvált. Egy hatalmas ABC-ben bonyolítják le havi bevásárlásaikat. A végösszeg a blokkon 477,70 frank. A targoncában harminc tejesdoboz, tíz kiló cukor, tizennyolc karamellkrémes doboz, harminc liter könnyű bor, két és fél kiló vaj...
- Hónap közben még majd elköltünk ötszáz frankot kenyérre, gyümölcsre meg húsra. Nekünk sokkal fontosabb a zabánál a sztereo, a kocsi, a csajokról nem is beszélve.

- Nem a kaja érdekes, hanem a körítés – mondja Léa. (Huszonhárom éves, egy nantes-i újságnál dolgozik)

- Néhány éve „virsliestélyeket” szerveztünk a haverokkal. Ha mostanában összejövünk, egy kicsit jobban odafigyelünk a kajára, mint általában, de főleg az együttlét miatt csináljuk az egészet. A közös bevásárlás meg a közös főzőcske a legjobb. Gyertyákat is teszünk az asztalra...

Léa olyasmire is kitér, ami a többi fiatalt is módfelett izgatja:
- A bevásárlásnál igyekszünk nem túlságosan kicsinált dolgokat venni.

Jean-Claude és Marie-Line:

- Sose megyünk étterembe, ha valami finomat akarunk enni, otthon főzünk, mert akkor legalább tudjuk, mitől hízunk.

Anniek is gyanakvó:

- A vendéglők valóságos gyárak, nincs bennük bizalmam... Persze ha komolyan venném, hogy mennyi betegséget lehet beszerezni az ételtől, ki se mozdulhatnék itthonról.

Trémoliéres professzor írja:

„Az ember valószínűleg legalább annyira szimbólum -, mint táplálékfogyasztó... A természetes táplálék mítosza voltaképpen nem más, mint az iparosított életforma elutasítása.”

Chantal és Christine (gimnazisták) kevésbé filozofikusan, de annál indulatosabban fogalmaztak:

- Az evés? Kit érdekel? Éppen eléggé az idegeinkre mennek a tanerők meg a felmenők, folyton ijsztgetnek azzal a rohadt érettségivel... már csak az hiányzik, hogy a kajálással is gyötörjük magunkat.

(Világ Ifjúsága - 198?)

Gyorsan a testtel - 2.rész: Mit esznek a fiatalok?

Harminc fiatal zúdult be az üzletbe. Megrohamozták a libamájas szilkéket, a márkás pezsgős palackokat. Megütköztek az eladókkal, visszaverték a szomszéd kereskedők felmentő seregét, majd a rendőrségi szirénák hallatára visszavonultak. Vagy négyezer frank értékű zsákmánnyal.

A dicső haditetteket megörökítő évkönyvekből kimaradt csata 1970. május 8-án dúlta föl a párizsi Fauchon luxus-fűszerüzletet. És az ostromlók, ifjú maoisták pár nappal később szétosztották a szajrét az egyik legnyomorúságosabb „bádogvárosban”. A húszéves Frédérique Delanga perében az ügyészhelyettes e szavakkal minősítette a hadműveletet: - Ökölcsapás egy tükörbe.

A harcias ifjak igazságot akartak szolgáltatni a maguk módján, amikor adakozási vágyuktól vezéreltetve elragadták a gazdagoktól a gyűlölt társadalom szimbólumát, a „zabálnivalót”. Hét és fél évvel később ismét a Fauchon a célpont. Egy merénylet megsemmisíti a raktárkészletek egy részét.
Szó sincs már zsákmányszerző portyáról, csak a pusztítás a harci feladat.
Lám, néhány esztendő alatt úgy elértéktelenedett a táplálék, hogy már arra sem érdemesítik, hogy szétosszák a nélkülözők között.
Jean-Claude húszéves gépész:
- A kaja nem olyan fontos, mint a meló.

Annick, tizenkilenc éves titkárnő:
- Enni muszáj, hogy éhen ne haljon az ember, punktum. Van úgy, hogy egész nap nem eszem, csak egy kiflit, még a reggelinél. Főzni? Elmegy tőle az étvágyam.

Az egyik közétkeztetési vállalat szerint az átlagos ebédidő húsz perc.

Poitiers-i ifjúmunkások szerint negyedóránál tovább sose tart.

Diákok mondják, hogy tíz perc bőven elég.

(Folyt. köv.)

(198? - Világ Ifjúsága)

Gyorsan a testtel! - Első rész

Egy farmernadrág a tél elején, egy másik, amikor jön a nyár, évente egy magasnyakú pulóver, egy villámzáras vízhatlan dzseki és kész. Ezer és ezer társához hasonlóan ez a ruhatára már vagy négy éve Gaspard-nak, aki egy rennes-i gimnáziumba jár. Hitvallása rövid és velős: „Praktikus és olcsó.”

Hol van már a kimenő öltönyök, ruhák kora?

- Nagy alkalmakkor a legszebb, legtisztább farmeromat veszem föl – mondja Gaspard -, Ha szuperelegáns akarok lenni, a kordnasztrómat.

A ruházat egyneműsége elmossa a nemek közti különbségeket. Ugyanolyan nadrág, egyformán hosszú vagy rövid haj, egyazon szabású dzseki...

Az antidivat prése alatt forradalmi változáson ment át a cipő is.
Jellemző a Doisouple cég elnök-vezérigazgatójának esete. Daniel Raufast úr riadtan tapasztalta, hogy a szép suvickos surranók egyre kevésbé kelendők, sőt hovatovább a kutya se vásárolja őket.

Egy szép napon Párizs utcáin sétálgatva Raufast egy irdatlan reklámplakátra lett figyelmes, amely a „Levi's” múlhatatlan érdemeit magasztalta. A legmárkásabb farmert dicsőítő fiatalemberek mezítláb rajcsúroztak a plakáton. És Raufast úrnak kolosszális eszméje támadt: olyan cipőt kell piacra dobni, amely jól megy a farmerhoz. A folytatás tündérmeséhez hasonlít. Raufast ma több mint huszonötezer pár „Kickers”-t gyárt naponta: a színes, puha, kényelmes lábbelit sok millió fiú és lány hordja Franciaországtól Japánig...

„Praktikus és olcsó”- azért nemcsak ez lebeg a fiatalok szeme előtt. Sajátosan keveredik bennük a külsőségekben az elkülönülés vágya és a nyájösztön.

- Az a fontos – mondja egy gimnazista lány -, hogy az ember lépést tartson a divattal, de ne legyen olyan, mint a többiek.

A feltűnés- hasonulás látszólagos ellentétét remekül oldja föl a csoport- és rétegdivat. Van a nyugis „baba cool”-divat és a hozzá közel álló vissza-a-természethez divat, van hippi divat (visszavonulóban) és rock divat (néhány év múlva újból fellendülőben), van punk-divat (éppen olyan gyorsan enyészik el, amilyen gyorsan hódított) stb.

A tizenhét éves Stéphanie a vissza-a-természethez divatnak hódol. A ruhatára nem foglal el sok helyet. Két pár svéd csizma, három kordnadrág, két vastag gyapjúpulóver, egypár nagypapa-korabeli ümög meg egy nagy, bő suba.

Minden műanyagszálas ruhadarab száműzve („randa és zabálja a drága olajat”), semmi csecsebecse („az csak arra jó, hogy följebb tornázza a fogyasztási spirált”)...

Mi határozza meg a divatot? Például a film. Az amerikai bálvány, James Dean vitte föl a csillagokig a farmernadrág ázsióját.

Nem egy esetben a zene a meghatározó (rockerek, punkok). Vagy a politika ökológusok= vissza-a-természethez divat).

És ne feledkezzünk meg a profi divatcsinálókról. A lebegő szárú farmernadrág divatja bőszen tombolt néhány évvel ezelőtt; ma ki nevetteti ki magát egy ilyen „elefántlábasban”? Talán majd ha a gyártók újra a fogyasztókra kényszerítik...

De még a boszorkányosan ügyes és rámenős gyártó-kereskedő maffia sem mindenható. Csak azok a divatok diadalmaskodhatnak, amelyek valamiképpen tükrözik a társadalmi változásokat. A csicsás hippi-stílus jól érzékelteti a hatvanas évek gazdasági fellendülését.

A nosztalgiát árasztó, kapaszkodót kereső „retro” a válságidők létbizonytalanságát.

Mert bár igaz, nem a ruha teszi az embert, azért megesik, hogy a kor a ruháról is felismerhető.

(198? - Világ Ifjúsága)

Új cikksorozat a régmúlt idők lázadó kamaszságáról! Hamarosan...

Gyorsan a testtel!

Szerelés? Farmer és suba

Kaja? Kit érdekel?

Sport? Karate, motor...csajozás

Szex? Nagy dolog, de...

Hogyan öltözködnek és táplálkoznak a fiatalok, mozognak-e, és mi a helyzet a szexszel? -ezt kutatták a párizsi Le Monde munkatársai. Diákokat, kezdő munkásokat és haladó munkanélkülieket, ifjú alkalmazottakat és magánzókat – vagyis minden rendű és rangú fiatalt - ostromoltak kérdéseikkel. Meg azokat a felnőtteket (szülőket, pedagógusokat, pszichológusokat, orvosokat, szociológusokat) akik hivatalból vagy hivatásból érzik vagy tudják, hogy nemcsak a szem, a test is a lélek tükre.

(Világ Ifjúsága - 198?)

Azok a modern számítógépek a nyolcvanas években...

Számítógépes bemutató

Szerkesztőségünkben bemutattuk az érdeklődő megyei és országos lapok képviselőinek az általunk rendszeresített számítógépprogramokat. A szerkesztőségi munkát egy kis fantáziával, vállalkozó szellemmel, a mai szűkös anyagi kereteken belül is hatékonyabbá lehet tenni mikroszámítógépek felhasználásával, esetünkben a szerkesztőségi adminisztrációt, az archívumi munkát, valamint egy progresszív anyagi ösztönzési és teljesítményrendszer működését.

A programokat a magunk részéről díjtalanul bocsátjuk más szerkesztőségek részére.

(Magyar Ifjúság – 1987. október 22.)

Milyen lesz az autó 2000-ben?

Az ember és a gép

De hát akkor mi marad az autó vonzerejéből? Hiszen éppen az bűvöli meg világszerte a vezetők millióit, hogy akkor lassítanak, állnak meg, amikor csak akarnak, ha kedvük szottyan rá, letérnek az autópályáról, és egy keskenyebb úton mennek tovább. Vagyis kockázatot vállalnak, tudják, hogy nincsenek egyedül az úton, és a többiek éppen olyan szeszélyesek, mint ők maguk. Talán az elektronika révén az embert is ellenőrizni kellene, őt is rá kéne kapcsolni a fedélzeti komputerre, hogy a porlasztással együtt az ő reflexei is megméressenek, és ne legyen módja egy „rossz mozdulatot” tenni?

A válasz nem a technikában keresendő. Ez már az ember és a gép egyetemes kapcsolatának a kérdését feszegeti. Az lenne jó, ha az ember megszűnne végre kezes, vak, elbűvölt rabszolgája lenni az automobilnak, a modern idők e csodájának és sorscsapásának. Döntenie kell, a függetlenséget választja vagy a biztonságot. Az elektronikai forradalom a segítségére lehet, hiszen jó néhány nehézséget leküzd. De döntésre is kényszerít.

(A Nouvel Observateur nyomán)

198? - Világ Ifjúsága

Retró divatcikk a hetvenes évekből

Midiszoknya

Ha még a hossza szokatlan is, de nagyon csinos ez a vékony tükörposztóból készült kötényszoknya. Knaucslakkból, vagy bármilyen bőrből is készíthető.

Színe: világospiros, a kesztyű sötétpiros, a csizma fekete, és a pulóver égszínkék.

(Világ Ifjúsága – 1970.)