A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ismeretlen évszám. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ismeretlen évszám. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 4., hétfő

Egy cikk egy ismeretlen helyről, a negyvenes évekből

Június elején megnyílik az első magyar sportáruház


Több hónapig tartó építkezés után, június elsején megnyitja kapuit Budapest első sportáruháza, a Newyork- kávéház helyén. Az építkezésnél ügyeltek arra, hogy a Newyork- kávéház műemlékjellegét megóvják.
A három emeletet elfoglaló helyiségben minden sportágnak külön osztálya lesz. Az egyik osztályon például kard- és tőrvívó felszereléseket, a másikon a labdarúgáshoz, kézi-, kosár- és röplabdához, a harmadikon az úszó-és vízipólóhoz szükséges cikkeket fogják árusítani. Az előcsarnokban propagandaosztály fog működni, ahol a közönség sportjelvényeket, érmeket, kézikönyveket vásárolhat és felvilágosítást kaphat mindenféle sporteseményről.

Az új áruház teljes mértékben a tömegsport szolgálatába állítja tevékenységét, ugyanakkor azonban az élsportolók igényeit is teljes mértékben ki fogja elégíteni.

2014. augusztus 2., szombat

Apácának öltözött csempészek

Nemrég történt egy hasonló eset

Álapácák és a kokain


Az Interpol riasztotta a párizsi repülőtereket, hogy Latin-Amerikából apácáknak öltözve kábítószercsempészek érkeznek valamelyik géppel. Emiatt minden érkező apácát alaposan megmotoztak, sőt levetkőztettek, míg végre fel nem tűnt három vidám apáca, akiknek szoknyájuk alatt 18 kis zsákban 29 kilogramm kokaint találtak, 30 millió frank értékben. A vámosok aztán pillanatok alatt megfosztották őket kokainjuktól, szoknyájuktól és mosolyuktól.

(Népszabadság - 198?)

2014. augusztus 1., péntek

Gyorsan a testtel - Mit esznek a fiatalok? - 2



És otthon? Hány család nevében szólnak L-ék (két gyerek van; Jean-Luc tizenkilenc, Evelyne tizennégy éves), akik ripsz-ropsz belapátolják a vacsorát, mert „a tévé nem vár”?
Ott maradnak az asztalnál, de már a készülékre merednek. Csak az anya mozdul, kimenekül a konyhába mosogatni... Guy (gimnáziumba jár) alig meri kimondani, hogy őnáluk bizony egy álló óra hosszat is elvacsorázgatnak, és vasárnap megesik, hogy az ebéd elhúzódik vacsoráig. Ilyenkor gyűlik össze a család (három gyerek és az édesanyjuk); „megbeszéljük a problémákat, és határozatokat hozunk”.
Alain és a fivére, Jacky együtt élnek, amióta az egyikük elvált. Egy hatalmas ABC-ben bonyolítják le havi bevásárlásaikat. A végösszeg a blokkon 477,70 frank. A targoncában harminc tejesdoboz, tíz kiló cukor, tizennyolc karamellkrémes doboz, harminc liter könnyű bor, két és fél kiló vaj...
- Hónap közben még majd elköltünk ötszáz frankot kenyérre, gyümölcsre meg húsra. Nekünk sokkal fontosabb a zabánál a sztereo, a kocsi, a csajokról nem is beszélve.

- Nem a kaja érdekes, hanem a körítés – mondja Léa. (Huszonhárom éves, egy nantes-i újságnál dolgozik)

- Néhány éve „virsliestélyeket” szerveztünk a haverokkal. Ha mostanában összejövünk, egy kicsit jobban odafigyelünk a kajára, mint általában, de főleg az együttlét miatt csináljuk az egészet. A közös bevásárlás meg a közös főzőcske a legjobb. Gyertyákat is teszünk az asztalra...

Léa olyasmire is kitér, ami a többi fiatalt is módfelett izgatja:
- A bevásárlásnál igyekszünk nem túlságosan kicsinált dolgokat venni.

Jean-Claude és Marie-Line:

- Sose megyünk étterembe, ha valami finomat akarunk enni, otthon főzünk, mert akkor legalább tudjuk, mitől hízunk.

Anniek is gyanakvó:

- A vendéglők valóságos gyárak, nincs bennük bizalmam... Persze ha komolyan venném, hogy mennyi betegséget lehet beszerezni az ételtől, ki se mozdulhatnék itthonról.

Trémoliéres professzor írja:

„Az ember valószínűleg legalább annyira szimbólum -, mint táplálékfogyasztó... A természetes táplálék mítosza voltaképpen nem más, mint az iparosított életforma elutasítása.”

Chantal és Christine (gimnazisták) kevésbé filozofikusan, de annál indulatosabban fogalmaztak:

- Az evés? Kit érdekel? Éppen eléggé az idegeinkre mennek a tanerők meg a felmenők, folyton ijsztgetnek azzal a rohadt érettségivel... már csak az hiányzik, hogy a kajálással is gyötörjük magunkat.

(Világ Ifjúsága - 198?)

2014. július 27., vasárnap

Gyorsan a testtel - 2.rész: Mit esznek a fiatalok?

Harminc fiatal zúdult be az üzletbe. Megrohamozták a libamájas szilkéket, a márkás pezsgős palackokat. Megütköztek az eladókkal, visszaverték a szomszéd kereskedők felmentő seregét, majd a rendőrségi szirénák hallatára visszavonultak. Vagy négyezer frank értékű zsákmánnyal.

A dicső haditetteket megörökítő évkönyvekből kimaradt csata 1970. május 8-án dúlta föl a párizsi Fauchon luxus-fűszerüzletet. És az ostromlók, ifjú maoisták pár nappal később szétosztották a szajrét az egyik legnyomorúságosabb „bádogvárosban”. A húszéves Frédérique Delanga perében az ügyészhelyettes e szavakkal minősítette a hadműveletet: - Ökölcsapás egy tükörbe.

A harcias ifjak igazságot akartak szolgáltatni a maguk módján, amikor adakozási vágyuktól vezéreltetve elragadták a gazdagoktól a gyűlölt társadalom szimbólumát, a „zabálnivalót”. Hét és fél évvel később ismét a Fauchon a célpont. Egy merénylet megsemmisíti a raktárkészletek egy részét.
Szó sincs már zsákmányszerző portyáról, csak a pusztítás a harci feladat.
Lám, néhány esztendő alatt úgy elértéktelenedett a táplálék, hogy már arra sem érdemesítik, hogy szétosszák a nélkülözők között.
Jean-Claude húszéves gépész:
- A kaja nem olyan fontos, mint a meló.

Annick, tizenkilenc éves titkárnő:
- Enni muszáj, hogy éhen ne haljon az ember, punktum. Van úgy, hogy egész nap nem eszem, csak egy kiflit, még a reggelinél. Főzni? Elmegy tőle az étvágyam.

Az egyik közétkeztetési vállalat szerint az átlagos ebédidő húsz perc.

Poitiers-i ifjúmunkások szerint negyedóránál tovább sose tart.

Diákok mondják, hogy tíz perc bőven elég.

(Folyt. köv.)

(198? - Világ Ifjúsága)

2014. július 25., péntek

Extrém sport valamikor a hetvenes-nyolcvanas években

A bátrak sportja


Ha a képre nézünk: kikerülhetetlen a közhely. Ugrál a semmibe, egészen addig a pillanatig, amíg a kibomló ernyő megnyugtató rántása nem tudatosítja: ismét sikerült. Képünkön a csehszlovák válogatott két kiválósága, Vit Kriz és Jan Safránek. Északi szomszédainknál igen kedvelt és eredményes sport az ejtőernyőzés, 1954-es ezüstérmes világbajnoki bemutatkozásuk óta a nők és a férfiak egyaránt szép éremgyűjteményt „ugráltak össze". Amihez pedig – ez köztudott – nem elég csupán földet érni...

Magyar Ifjúság

2014. június 27., péntek

Milyen lesz az autó 2000-ben?

Az ember és a gép

De hát akkor mi marad az autó vonzerejéből? Hiszen éppen az bűvöli meg világszerte a vezetők millióit, hogy akkor lassítanak, állnak meg, amikor csak akarnak, ha kedvük szottyan rá, letérnek az autópályáról, és egy keskenyebb úton mennek tovább. Vagyis kockázatot vállalnak, tudják, hogy nincsenek egyedül az úton, és a többiek éppen olyan szeszélyesek, mint ők maguk. Talán az elektronika révén az embert is ellenőrizni kellene, őt is rá kéne kapcsolni a fedélzeti komputerre, hogy a porlasztással együtt az ő reflexei is megméressenek, és ne legyen módja egy „rossz mozdulatot” tenni?

A válasz nem a technikában keresendő. Ez már az ember és a gép egyetemes kapcsolatának a kérdését feszegeti. Az lenne jó, ha az ember megszűnne végre kezes, vak, elbűvölt rabszolgája lenni az automobilnak, a modern idők e csodájának és sorscsapásának. Döntenie kell, a függetlenséget választja vagy a biztonságot. Az elektronikai forradalom a segítségére lehet, hiszen jó néhány nehézséget leküzd. De döntésre is kényszerít.

(A Nouvel Observateur nyomán)

198? - Világ Ifjúsága

2014. június 24., kedd

Milyen lesz az autó 2000-ben? - 5.rész

Már a kormányt sem kell tartani


Ez a probléma már most erősen foglalkoztatja a szakértőket. A Bosch például évek óta kísérletezik az „ütközésmegelőző radarral”. Egy efféle szerkezet előre figyelmeztethetné a pilótát, ha valami közeledik, sőt arra is képes lenne, hogy automatikusan fékezzen. A bökkenő csak az, hogy a radar csak előrefelé lát. Márpedig a statisztikák tanulsága szerint a súlyos karambolok többségénél oldalirányú az ütközés.

Tokióban rádióirányítási rendszerrel kísérleteznek. Ha minden jelzőtábla rádióadóval lenne fölszerelve, a rádiók pedig egy központi számítógépre lennének kapcsolva, az autósnak nem kellene mást tenni, csak szépen betáplálni az útitervét a maga fedélzeti komputerébe, és már indulhat is. A műszerfalon elhelyezett kis képernyőn minden útkereszteződésnél látja, hogy egyenesen menjen-e tovább, vagy forduljon jobbra vagy balra. A központ még azt is tudná, hogy nem érdemes-e egy kis kitérőt beiktatni a forgalmi dugók elkerülése végett.

Az Egyesül Államok-beli ohiói egyetemen egy elektronikus autópálya-tervezetet tanulmányoznak. A mindentudó sztráda a vasúti sínekhez hasonlóan irányítaná a gépkocsikat, és arra is gondja volna, hogy mindenki betartsa a követési távolságot. A sofőrnek már a kormányt se kellene tartani...

198? ????

2014. június 21., szombat

Milyen lesz az autó 2000-ben? - 4.rész

Mekkora a torta?

De hát miért kell húsz évet várni? A legfontosabb ok nem az ár. Hanem az, hogy az autót hozzá kell idomítani az elektronikához. És ez egyet jelent hatalmas beruházásokkal, a futószalagok átalakításával. A számla tekintélyesnek ígérkezik, az autó hát egyelőre még csak kacérkodik a „csábítóval”. De az érdekházasság óhatatlanul létrejön. Vajon ki találja meg a legjobban a számítását, az alkatrészgyártók, az elektronika-szakértők vagy az autóépítők? Az amerikaiak, a nyugatnémetek vagy a japánok? A válasz ma egyértelműnek látszik. A torta akkora, hogy senki nem képes megemészteni az egészet. Ha tetszik, ha nem, osztozkodni kell.


De a nagy osztozkodás még a jövő zenéje. Egyelőre még csak készülget a torta. És nem is a krémje vagy a tésztája – inkább csak a díszecskéi. Sokan lesajnálták a Chrysler „fedélzeti” számítógépét, mondván, hogy csak afféle játékszer, az információval nem megy sokra a vezető. A bírálat jogos, de csak ha nem akarunk tovább látni az orrunknál. Ha előbb-utóbb sikerre akarjuk vinni az elektronika forradalmát, valahol el kell kezdeni a „fedélzeti történések rendszeres nyomonkövetését és jelzését. És ha majd meglesz az áttörés, a számítógép leszokik a „fecsegésről”, megtartja magának az értesüléseit, és öntevékenyen ellenőrzi az üzemelést, határozza meg a legkényelmesebb, leggazdaságosabb, legbiztonságosabb menetfeltételeket. És ha valami elromlik az autóban, a „gazdi” nem lesz kiszolgáltatva a szerelő szimatának. A számítógép csalhatatlanul közölni fogja, mi a baj.

De ha így lesz, vajon a jövő autója nem vet-e föl egy vadonatúj problémát? Ha a komputer leveszi a vezető válláról a felelősséget , nem fogja-e túlzott biztonságérzetbe ringatni?

198?-????

2014. június 17., kedd

Milyen lesz az autó 2000-ben? - 3. rész

Fékezhetsz a jégen

Na és a biztonság. Ha hirtelen fékezünk, nagy az esély, hogy a kocsi kifarol. A fékhatás ugyanis sohase egyforma mind a négy keréken. Ha valamelyik kerék blokkol, a párja pedig bármilyen lassan is, de továbbforog, a kocsi keresztbeáll. Az autóversenyzők úgy próbálnak védekezni, hogy „szaggatottan” nyomkodják a fékpedált. De – mint említettük – a bajnok sem vetekedhet az elektronikával gyorsaság és precizitás dolgában. Az új, nagy teljesítményű BMW-ken már automata ellenőrzi a kerekek forgássebességét, és ha fennáll a blokkolás veszélye, a másodperc tört része alatt felengedi a féket. Az eredmény bámulatos. Lehet fékezni jégen, kanyarban, a vezető még akkor sem veszíti el az uralmát a kormány fölött, ha tövig nyomva a féket kerül ki valamilyen akadályt.
És végül a takarékosság és a környezetszennyezés kérdése. A kettő szorosan összefügg. Ha az autó energiáját szolgáltató levegő-üzemanyag keverék rosszul ég el (mert rossz az arányuk, vagy mert a robbanás nem a megfelelő pillanatban történik) az energia egy része kárba megy - a rosszul elégett mérgező gáz meg a levegőbe. A sok-sok kudarcba fulladt megoldási kísérlet legfőbb tanulsága: csakis a baj gyökeréig leásva lehet sikert elérni, azaz a porlasztást kell „megfegyelmezni”. Csakhogy a porlasztás függ a motor fordulatszámától, a kocsi terhelésétől, a külső hőmérséklettől, az alkatrészek elhasználtsági fokától. Ennyi körülménnyel – pontosan és gyorsan – csupán az elektronika tud számolni. Nem véletlen hát, hogy a szakemberek becslése szerint húsz év múlva egy -egy autó árának a húsz százalékát az elektronika teszi majd ki.

(198? - ????)

2014. június 12., csütörtök

Milyen lesz az autó 2000-ben? - 2.rész

Marad a robbanómotor

Mást- remélem nem orrolnak meg rám a sci-fi- hívők- nemigen kínál a 2000. év automobilja: éppen úgy bádogból és műanyagokból lesz, mint mai elődei, négy keréken fog gurulni, és nem megy feledésbe a robbanómotor. A villanyautónak csak a városokon belül van jövője.

Öt-hét évre van szükség, míg egy új autótípus az első vázlatoktól eljut a szerelőszalagokig. Egy-egy modell hozzávetőleg tíz évig „él”. De a létfontosságú szervei, a sebességváltó-szerkezet és főleg a motor sokkal szívósabbak, egyik típusról a másikra öröklődhetnek. Mivel az ezredfordulóig alig több, mint 20 év van hátra, ki-ki levonhatja a következtetést.

Szóval nem változik az autó, legföljebb néhány csecsebecsével több lesz rajta? Tévedés! Mert azok a bizonyos csecsebecsék mindent megváltoztatnak. A most használatos gépkocsi veszélyes jármű. Biztos reflexeket követel a vezetőtől, állandó, megfeszített figyelmet, és azt, hogy időről időre „autóorvoshoz” vigye. Szertelenül pocsékolja az üzemanyagot, mérgezi a levegőt. A küllemében keveset változó utód biztonságos lesz, könnyen kezelhető, takarékos és tiszta. Mindazt, amit a hagyományos technika függőben hagyott, megoldja az új technológiai forradalom, az elektronika hatalomra jutása.

Nézzük például a kényelmet. Nos, a sebességváltás marad. Nélkülözhetetlen, mivel a robbanómotor hajtóereje gyakorlatilag állandó, holott a „kért erőkifejtés” (indulásnál, hegynek fölfelé stb.) folyton változik. Viszont nem lesz kuplung és sebességváltó kar. Az amerikaiak már régesrégóta készítenek automata sebességváltókat. Tökéletesen működnek, de van hátrányuk is. Az európai autósok idegenkednek tőlük, mert „lomhák és nem csiklandósok”, de ennél sokkal súlyosabb vádpont, hogy erőtöbbletre van szükségük, következtetésképp több energiát fogyasztanak – és ez a mai korban, ugye, rossz ajánlólevél... Az elektronika minden lehető ellenvetést elhessint. Mert az elektronika révén bármikor meg lehet tudni, mit „követeljünk” a motortól, és a kapott információnak megfelelően automatikusan lehet váltást-visszaváltást „parancsolni”, sebességfokozatot választani- méghozzá energiafelhasználás nélkül. Az elektronika, akár néhány másodpercen belül is, több tucat sebességbe tud kapcsolni, nincs az a villámkezű Lauda, aki utána csinálná...

(198? ????)

2014. június 10., kedd

Milyen lesz az autó 2000-ben? - 1.rész

Hogy milyen lesz a holnap autója? Vedd a Renault 5 automata sebességváltóját meg az új Citroën Visa gyújtását, a nagy BMW-k biztonsági fékszerkezetét meg a Chrysler Horizon SX sebességprogramozóját – és már meg is van néhány alapvető alkatrész. És persze ne feledkezz meg a Chrysler számítógépéről sem, amely bármikor jelzi a műszerfalon, hogy mennyi idő telt el az indulás óta, mekkora az átlagos sebesség és fogyasztás; vedd számításba a BMW „automata ellenőrét”, amely figyelemmel kíséri a fékbetétet, a hűtővíz hőmérsékletét és egyéb apróságokat; egészítsd ki a képet azokkal a csecsebecsékkel, amelyeket az amerikai konstruktőrök kínálnak a kényelem kedvelőinek: automata klímaberendezés, automata fényszóró- és üvegtörlő-bekapcsoló.
(198? ????)