A következő címkéjű bejegyzések mutatása: retro ruhák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: retro ruhák. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 12., kedd

Nem volt papír, inkább felolvasták az újságot

A legfrissebb párizsi szenzáció: a beszélő újság


A papírhiány igen érdekes és eredeti ötlet megvalósítására késztette az egyik legnagyobb francia lap tulajdonosát.
A Pour Elle című divatlap számára egy nap megszüntették a papírszállítást, mert a gyár nyersanyag állománya kiapadt. A lap kiadója erre gondolt egy nagyot és módfelett merészet. Randevut adott olvasóinak a Párizsban jólismert Pleyer-teremben szombaton délután fél háromra.

A heti lapszámot felolvasták az összegyűlt közönség előtt, magyarázták és egy fekete táblán illusztrálták. Beszéltek a főzésről, az egészségről és a szépségről. Az „újságolvasás” végén aztán a manökenek felvonulása következett. A megbeszélt modeleket a valóságban is bemutatták. A színházi és filmkritikákat pedig a sztárok megjelenése és színpadi fellépése pótolta.
És azóta egyre nagyobb olvasóközönsége gyülekezik hétről-hétre a lapnak és így történheti az meg, hogy annak a lapnak van Franciaországban a legnagyobb „olvasótábora”, amely csak egy példányban jelenik meg.


(Kis Újság – 1942. június 20.)

2014. július 8., kedd

Új cikksorozat a régmúlt idők lázadó kamaszságáról! Hamarosan...

Gyorsan a testtel!


Szerelés? Farmer és suba
Kaja? Kit érdekel?
Sport? Karate, motor...csajozás
Szex? Nagy dolog, de...


Hogyan öltözködnek és táplálkoznak a fiatalok, mozognak-e, és mi a helyzet a szexszel? -ezt kutatták a párizsi Le Monde munkatársai. Diákokat, kezdő munkásokat és haladó munkanélkülieket, ifjú alkalmazottakat és magánzókat – vagyis minden rendű és rangú fiatalt - ostromoltak kérdéseikkel. Meg azokat a felnőtteket (szülőket, pedagógusokat, pszichológusokat, orvosokat, szociológusokat) akik hivatalból vagy hivatásból érzik vagy tudják, hogy nemcsak a szem, a test is a lélek tükre.

(Világ Ifjúsága - 198?)

2014. június 18., szerda

Retró divatcikk a hetvenes évekből

Midiszoknya


Ha még a hossza szokatlan is, de nagyon csinos ez a vékony tükörposztóból készült kötényszoknya. Knaucslakkból, vagy bármilyen bőrből is készíthető.
Színe: világospiros, a kesztyű sötétpiros, a csizma fekete, és a pulóver égszínkék.


(Világ Ifjúsága – 1970.)

2014. június 16., hétfő

Retro fürdőruhák - nyolcvanas évek

Nem mézesmadzag


Nem volt csodálatos díszlet, virággal övezett színpad, ragyogó világítás, mégis jobban éreztem magam, mint a pazar divatbemutatókon. Itt ugyanis nem kellett lemondóan legyinteni: szép, szép, de úgysem kapható. A Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat olyan fürdőruhákba bújtatta a manekeneket, amelyek hamarosan megvásárolhatóak lesznek.
- Országszerte mi hozzuk forgalomba a strandcikkeket – mondja Krakovits György kereskedelmi igazgató – Az elmúlt év végén az Inter-Continentálban rendeztünk bemutatót a hazai gyárak és szövetkezetek fürdőruháiból és a kiskereskedőkkel együtt itt választottuk ki azokat a fazonokat, amelyeket megrendeltünk. Húsvét után folyamatosan az üzletekbe kerülnek a mostani, házi bemutatónkon látható fürdőruhák, strandtáskák, gyereknapozók.
Nem lehet panaszkodni a kínálatra. Szép anyagból készültek a fürdőruhák – legtöbb a Váci Kötöttárugyár, a Budapesti Finomkötöttárugyár, és a Fővárosi Ruhaipari Vállalat terméke – van köztük pettyes, tigriscsíkos, virágos és egyszínű-- A hírek szerint a régóta divatos fekete is kapható lesz. Mind a bikinik, mind az egyrészesek között vannak combnál kissé felszabottak is, amelyek hosszítják a lábat. A férfiak örömére a bikinik nadrágja kisebb, oldalt pántokkal összefogott. Az egyrészesek is készülnek merészebb fazonban, csak néhány „fölösleges” centi különbözteti meg őket a bikinitől. Látni engedik azt, ami szép, és jótékonyan takarják a vakbélműtét helyét.
- A fürdőruhák valóban szépek, de vajon a minőségük is megfelelő?
- Lényegesen jobb, mint a korábbi években – válaszolja Krakovits György. - Anyaguk szintetikus, mérettartó, hamar száradnak, szép a festésük. Várhatóan olcsóbbak lesznek, mint tavaly.
Természetesen nem feledkezünk meg a kevésbé vékony hölgyekről sem, lesz bikini magasított nadrággal és hagyományos fazonú egyrészes fürdőruha. Bakfis méretből is elegendő kapható és több mint félmillió gyereknapozót és játszóruhát hozunk forgalomba országszerte.
Az, hogy mi kapható majd Szegeden és Szombathelyen, mit árulnak a Corvinban és az Úttörő Áruházban, az attól függ, a kiskereskedők mit rendelnek a Divatáru Nagykereskedelmi Vállalattól. Van miből válogatni és bizonyára a miskolciak éppoly szívesen vásárolják meg az új modelleket, mint a fővárosiak.

V.V.




(Magyar Ifjúság 1980. ÁPRILIS 11.)

2014. június 11., szerda

Divattanácsok moletteknek

Olvasóink többször szóvá tették már levélben, hogy a divatlapok, divatbemutatók teljesen megfeledkeznek
azokról, akiknek akad némi súlyfeleslegük. Pedig hát a statisztikák szerint, hazánkban szép számmal vannak teltkarcsúak, molettek, sőt kövérek is. A divatbemutatókon igaz, kizárólag nádszálkarcsú lányok viselik a legújabb modelleket, de ez nem jelenti azt, hogy ezeket csak nekik, vagy a hozzájuk hasonló fiatal, vékony alkatú lányoknak szánták a tervezők. Az pedig, hogy molett manekenek szinte soha nem szerepelnek a bemutatókon, azzal a kétségtelen igazsággal magyarázható, hogy a vékony nőkön minden ruha jobban mutat. De ahelyett, hogy olvasóinkat rábeszélnénk a fogyókúrára, vegyük sorba inkább azt, miket viselhetnek a molett nők.

Napjainkban a dolgozó nők legszívesebben szoknya-blúz összeállításokat viselnek, hiszen ezek kényelmesek, könnyen kezelhetők és csinosak is. Aki karcsú, ingblúzát általában a szoknyába teszi, esetleg derekára övet is tehet. De hogyan hordja a szoknya-blúz összeállítást az, akinek vannak felesleges kilói, azaz van mit takargatnia? Természetesen a molettek is viselhetnek blúzokat, de azt soha nem szabad a szoknyába tenni, hanem kívül, kabátszerűen kell hordani. A blúz lehetőleg 15-20 cm-rel takarja a csípőt, így karcsúsít is.


Ha már a szoknyáról beszéltünk, ne feledkezzünk meg a pulóverekről sem. Sajnos, a pulóverviselet a moletteknek nem előnyös. A vastag, kötött pulóver nagyon erősít, a vékony túlságosan megmutatja a test vonalát, így a felesleges kilókat is. Persze, ez nem jelenti azt, hogy aki túlsúllyal rendelkezik, végleg le kell mondania a kényelmes pulóverviseletről. A pulóverek vékonyabb változatát ruha, vagy blúz alá hordhatják. Ez csinos, fiatalos, s miután rétegesen öltöztet, egészséges is.

Régi szabály, hogy a sötét színek karcsúsítanak. De azért nem kell a moletteknek sem örökké komor színekben járni. A virágmintást éppúgy viselhetik, mint a csíkosakat (feltéve, ha az hosszában és szolidan csíkos!). Az anyagok színénél, mintájánál ugyanis sokkal jobban karcsúsít a jó szabásvonal. A molettek nem viselhetnek túl szűk, derékban elvágott, vagy övvel hangsúlyozott ruhát. Inkább a kosztümöket ajánljuk nekik, amelyre lazán megkötött vékony övet is tehetnek. Az ingruha szintén a moletteknek előnyös ruhadarab. Klasszikus változata különösen jól mutat az erősebb alkatú nőkön.

És végül szóljunk a divatos farmer- és kekiruhákról.

Sokan azt tartják, hogy ez kizárólag a karcsú, fiatal lányoknak való. Képeink talán hűen bizonyítják, hogy ez tévhit. A farmeranyag, sőt a kekiszín is előnyös a moletteknek, ha a szabása megfelelő. De legyünk őszinték! Nem a kekiszínű kosztümben tűnik manökenünk a leginkább karcsúnak? Tavaszra ajánljuk a képen látható modelleket.

Á. É.

Fotó: ifj. Soproni Béla


(Képes Újság - 1978. április 1.)