Gyorsan a testtel! - Első rész

Egy farmernadrág a tél elején, egy másik, amikor jön a nyár, évente egy magasnyakú pulóver, egy villámzáras vízhatlan dzseki és kész. Ezer és ezer társához hasonlóan ez a ruhatára már vagy négy éve Gaspard-nak, aki egy rennes-i gimnáziumba jár. Hitvallása rövid és velős: „Praktikus és olcsó.”

Hol van már a kimenő öltönyök, ruhák kora?

- Nagy alkalmakkor a legszebb, legtisztább farmeromat veszem föl – mondja Gaspard -, Ha szuperelegáns akarok lenni, a kordnasztrómat.

A ruházat egyneműsége elmossa a nemek közti különbségeket. Ugyanolyan nadrág, egyformán hosszú vagy rövid haj, egyazon szabású dzseki...

Az antidivat prése alatt forradalmi változáson ment át a cipő is.
Jellemző a Doisouple cég elnök-vezérigazgatójának esete. Daniel Raufast úr riadtan tapasztalta, hogy a szép suvickos surranók egyre kevésbé kelendők, sőt hovatovább a kutya se vásárolja őket.

Egy szép napon Párizs utcáin sétálgatva Raufast egy irdatlan reklámplakátra lett figyelmes, amely a „Levi's” múlhatatlan érdemeit magasztalta. A legmárkásabb farmert dicsőítő fiatalemberek mezítláb rajcsúroztak a plakáton. És Raufast úrnak kolosszális eszméje támadt: olyan cipőt kell piacra dobni, amely jól megy a farmerhoz. A folytatás tündérmeséhez hasonlít. Raufast ma több mint huszonötezer pár „Kickers”-t gyárt naponta: a színes, puha, kényelmes lábbelit sok millió fiú és lány hordja Franciaországtól Japánig...

„Praktikus és olcsó”- azért nemcsak ez lebeg a fiatalok szeme előtt. Sajátosan keveredik bennük a külsőségekben az elkülönülés vágya és a nyájösztön.

- Az a fontos – mondja egy gimnazista lány -, hogy az ember lépést tartson a divattal, de ne legyen olyan, mint a többiek.

A feltűnés- hasonulás látszólagos ellentétét remekül oldja föl a csoport- és rétegdivat. Van a nyugis „baba cool”-divat és a hozzá közel álló vissza-a-természethez divat, van hippi divat (visszavonulóban) és rock divat (néhány év múlva újból fellendülőben), van punk-divat (éppen olyan gyorsan enyészik el, amilyen gyorsan hódított) stb.

A tizenhét éves Stéphanie a vissza-a-természethez divatnak hódol. A ruhatára nem foglal el sok helyet. Két pár svéd csizma, három kordnadrág, két vastag gyapjúpulóver, egypár nagypapa-korabeli ümög meg egy nagy, bő suba.

Minden műanyagszálas ruhadarab száműzve („randa és zabálja a drága olajat”), semmi csecsebecse („az csak arra jó, hogy följebb tornázza a fogyasztási spirált”)...

Mi határozza meg a divatot? Például a film. Az amerikai bálvány, James Dean vitte föl a csillagokig a farmernadrág ázsióját.

Nem egy esetben a zene a meghatározó (rockerek, punkok). Vagy a politika ökológusok= vissza-a-természethez divat).

És ne feledkezzünk meg a profi divatcsinálókról. A lebegő szárú farmernadrág divatja bőszen tombolt néhány évvel ezelőtt; ma ki nevetteti ki magát egy ilyen „elefántlábasban”? Talán majd ha a gyártók újra a fogyasztókra kényszerítik...

De még a boszorkányosan ügyes és rámenős gyártó-kereskedő maffia sem mindenható. Csak azok a divatok diadalmaskodhatnak, amelyek valamiképpen tükrözik a társadalmi változásokat. A csicsás hippi-stílus jól érzékelteti a hatvanas évek gazdasági fellendülését.

A nosztalgiát árasztó, kapaszkodót kereső „retro” a válságidők létbizonytalanságát.

Mert bár igaz, nem a ruha teszi az embert, azért megesik, hogy a kor a ruháról is felismerhető.

(198? - Világ Ifjúsága)

Iggy Pop, a "punk atyja"

Az év nagy visszatérője

A PUNK-PAPA

A punk-rock igazi ősét, a punk atyját úgy hívják: Iggy Pop. Amikor fellép, első dolga, hogy levesse az ingét, és a közönség közé hajítsa. Ezután csak sajtfehér teste világít a színpadon. Aztán lábain tánccipőkkel- az egyiken fehéret, a másikon feketét hord- a pódiumról rajongói soraiba ugrik. Szakadt, kopott farmerján térdvédőt visel, ezen csúszkál összevissza a padlón, egyik rajongójának az ujjait belegyömöszöli a szájába, majd kiokádja, és akkor fölcsendül a dal – „Kidobom a taccsot tőled…”
Iggy Pop Detroit közelében született: akkor még Jim Osterberg volt a neve. Ő volt az első énekes, aki közönségét trágár szavakkal gyalázta. mint a mai punkdalnokok. Ámde mindez kerek tíz esztendővel ezelőtt történt. Iggy akkor a The Stooges együttesével kezdett. A zene mellett igyekeztek mással is szórakoztatni a közönséget: beugrottak a rajongók közé, hajuknál fogva ráncigálták a lányokat, ocsmányságokat kiabáltak. Jimmy üvegcserepekbe harapott, hogy vérző szájjal énekelhesse az Árnyék a mosolyodon-t, forró viasszal öntötte le magát, tűvel szurkálta a testét. Az őrült dervisnek nem kis sikere volt. Méghozzá nemcsak a közönség köreiben, hanem a popsztárok világában is: Davie Bowie egy dalában például emléket állított az Iggy Pop-legendának, és 1973-ban Iggyvel együtt dolgozott a „bolond ugráló”Raw Power című nagylemezén.
A nagylemez után azonban valahogy nem ment tovább a törékeny alkatú fiúnak. Nekifogott a dolgoknak, de minden balul ütött ki, míg aztán a heroin rabjaként Los Angeles egy speciális klinikáján kötött ki.
David Bowie azonban itt sem feledkezett meg róla- ismét felkarolta a lecsúszott jó barátot. 1977 tavaszán megint csak az ő segítségével jött létre Iggy Pop új albuma, A bolond (the Idiot), majd nemrég egy újabb nagylemez, az Életkedv (Lust for Life).

A zenerajongók azt állítják, hogy Iggy zenéje- akárcsak a show, amellyel a produkcióit fűszerezi – valamicskét finomodott, maga Iggy azonban úgy véli: „lényegében mégsem lett más”. Legfeljebb annyi a különbség, hogy az általa megismert hóbortokat időközben hátára vette a punkhullám, és divatot csinált modorosságaiból. A hajdani mocskolódó ma a punkmozgalom bálványa, apja, mindene- ő az ős, akinek régi dalait a többi punk is szívesen énekli koncertjein, mint ahogy tette ezt például Johnny Rotten vagy a közelmúltban feloszlott Sex- Pistols. Iggy Pop tehát ismét az első sorban áll. A Rolling Stone című amerikai rock-magazin azt írta róla: „Ő az év nagy visszatérője”.

Előadói stílusa – az állítólagos finomkodás ellenére- mai is a régi. Törni, zúzni, a közönség közé ugrani, őrült mutatványokkal elkoptatni a térdvédőt, káromkodni, az önkínzás újabb és újabb látványos lehetőségeit kieszelni – ebből állnak Iggy Pop másfél órás koncertjei. 90 perc zenébe oltott horror. Ráadást soha nem ad.

(1978. április 7. – Magyar Ifjúság)

Punkok Rómában - a nyolcvanas évek lázadói

Nosztalgia?

Rómában a Colosseum közelében kapta a fotós lencsevégre ezt a turistaházaspárt. Talán az ókori emlékek hatására nyíratták le hajukat, csak egy hajtaréjt hagyva fejükön, hogy hasonlítsanak az egykori római harcosokra, illetve azok harci sisakjára. Kétségtelenül ez a frizura – amitől a gyereküket megkímélték – ebben a hőségben jobb, mint egy sisak.

(1983. augusztus 13. - Népszabadság)