A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hetvenes évek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hetvenes évek. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 12., kedd

Nagyobbat durrant, mint hitték...

Fatális tévedés


Az észak-norvégiai Vangban először a terv szerint haladt egy cementgyári betörés. A betörők eljutottak a céljukhoz, a páncélszekrényhez, ajtajára erősítették a pontosan kiszámított robbanótöltetet, meggyújtották a gyújtózsinórt és fedezékbe vonultak. A robbanás azonban felülmúlta a várt mértékét. Nemcsak a páncélszekrény robbant széd, hanem a gyár is részeire esett. A páncélszekrény ugyanis nem pénzt, hanem dinamitot tartalmazott,


(Magyar Ifjúság – 1977. december 23.)

2014. augusztus 8., péntek

A zongorista, és a Vámpírok bálja rendezőjének botránya

Polanski edzésben

A világhírű amerikai filmrendező egy három hónapos pszichikai vizsgálatsorozaton vett részt, amelyet a bíróság rendelt el. A fiatal nők jeles 2hódolójaként” közismert művész ugyanis kábítószerrel „beszélt rá” bizonyos szexuális járékokra egy tizenhárom esztendős lányt. Ahogy a képből kitűnik, Polanski alighanem kitűnő kondícióban állt az orvosai elé, akiken az is múlt, hogy a rendező mikor élvezheti a jó erőnlét előnyeit további - „többirányú” (?) - tevékenységében.


(1977. december 23. - Magyar Ifjúság)

2014. augusztus 7., csütörtök

Gól volt bőven, csak néző nem

Teljesen üres nézőtér előtt 13:13-as döntetlennel fejeződött be egy labdarúgó-mérkőzés egy Luzern (Svájc) melletti kisközségben. A bíró az egyetlen nézőt is kiutasította a küzdőtérről, mert az döntéseit állandóan kritizálta

(1977. december 23. - Magyar Ifjúság)

Tömegházasság

Futószalagon

Házasodjunk, haj, haj, haj! Íme a legújabb bizonyíték, hogy az esküvő életünk egyik legbensőségesebb, legmeghittebb családi ünnepe!


(1977. december 23. - Magyar Ifjúság)

2014. augusztus 6., szerda

Fenséges bugyi...

Királynői fehérnemű


Londonban, a Knightsbridge úton levő Bonhams régiségkereskedésben pikáns aukciót bonyolítottak le; eladásra kínálták Viktória királynő (uralkodott 1837-től 1901-ig) néhány intim ruhadarabját, többek között ezt a nem éppen nádszálkarcsú derékra valló, elöl slicces hm – alsónadrágot. Vanessa French, az üzlet egy elárusítónője mosolyogva „szemlélteti" a nagy királynő fehérneműjét – de vajon mit szólnak ehhez azok az angolok (igen sokan vannak), akik még ma is minden vonatkozásban szentnek, sérthetetlennek és minden profanizálástól megóvandónak tartják a királyi családot és a királyság intézményét?


(1977. december 23. - Magyar Ifjúság)

2014. július 26., szombat

Műsorajánló a hetvenes évekből

HOLNAP A TV-BEN
MEGKÉRDEZZÜK A MINISZTERT

Holnap jelentkezik tizedszer a tv-ben a „Megkérdezzük a minisztert” műsor. Ez alkalommal Soltész István kohó- és gépipari miniszter válaszol a kérdésekre. Az adásban nem csupán a gépipar és a kohászat fontos kérdései kerülnek szóba, hanem a KGM- nek az a jelentős területe is, amely a fogyasztási cikkekkel kapcsolatos.
A hagyományokhoz híven holnap délelőtt 10 órától az adás befejezéséig telefonon is lehet kérdéseket feltenni a miniszternek. Az adás hívószáma 174-000, 174-775, 174-875- Az adás kezdési időpontja: holnap, pénteken este 21 óra, az első programban.

(1979. május 24., csütörtök – Esti Hírlap)



2014. július 23., szerda

Felépült a világ legnagyobb tornya - 1978

Torontói toronyrekord


A Torontóban (Kanada) felépült új televíziós torony 120 kilométer távolságból is látható. 548 méteres föld feletti magasságával jelenleg a világ legmagasabb épülete. A moszkvai televíziós torony 524 méter magas, a chicagói John Hancock felhőkarcoló, a Sears, 483 méter. A torontói új építmény súlya mintegy 12 ezer tonna. Felépítéséhez csaknem 40 ezer köbméter betonra volt szükség.


Magyar Ifjúság – 1978. március 31.

2014. július 22., kedd

A Zalka Máté Gimnázium szalagavatója

Szalagavató


Már az érettségi közeledtét jelzi a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnázium negyedikeseinek szalagavató ünnepsége is, amelyet nemrégiben rendeztek a nagyközség művelődési központjában. A fiatalok – tanáraik segítségével – ötletes műsorban elevenítették fel a diákélet jeles eseményeit. A tanulók szerzeményei: a vers, a csasztuska és a próza, gitármuzsikával váltakozva, jól előkészítették a „talajt” a mátészalkai Astra együttesnek, amely hajnalig „húzta” a talpalávalót.


(Magyar Ifjúság – 1978. február 17.)

2014. július 9., szerda

Érdekes kép...

Kapussors

Most mondják meg, ne legyen az ember kétségbeesve? Csak legalább tudnám, hogy kié ez a láb!

(Magyar Ifjúság - 1978. december 1. )

2014. július 5., szombat

A robotok már '78-ban elkezdték átvenni az irányítást! :)

Robot tanár úr


A tanár úr 2-Xl névre hallgat. Atyja Michael Freeman (a tanár úr jobbján ülő férfiú), aki nyolc éve kísérletezik robotok fabrikálásával. 2-XL tanár úr tudja mozgatni a fejét és a végtagjait, feltesz és megválaszol kérdéseket, vicceket mesél, énekel, fütyül és elalszik, miközben élethűen horkol. A titka: egy sorozat beépített 8 sávos magnókazetta, melyeket a kellő pillanatban a megfelelő érzékelő automatika bekapcsol.


(1978. december 1. - Magyar Ifjúság)

2014. június 23., hétfő

Iggy Pop, a "punk atyja"

Az év nagy visszatérője


A PUNK-PAPA


A punk-rock igazi ősét, a punk atyját úgy hívják: Iggy Pop. Amikor fellép, első dolga, hogy levesse az ingét, és a közönség közé hajítsa. Ezután csak sajtfehér teste világít a színpadon. Aztán lábain tánccipőkkel- az egyiken fehéret, a másikon feketét hord- a pódiumról rajongói soraiba ugrik. Szakadt, kopott farmerján térdvédőt visel, ezen csúszkál összevissza a padlón, egyik rajongójának az ujjait belegyömöszöli a szájába, majd kiokádja, és akkor fölcsendül a dal – „Kidobom a taccsot tőled…”
Iggy Pop Detroit közelében született: akkor még Jim Osterberg volt a neve. Ő volt az első énekes, aki közönségét trágár szavakkal gyalázta. mint a mai punkdalnokok. Ámde mindez kerek tíz esztendővel ezelőtt történt. Iggy akkor a The Stooges együttesével kezdett. A zene mellett igyekeztek mással is szórakoztatni a közönséget: beugrottak a rajongók közé, hajuknál fogva ráncigálták a lányokat, ocsmányságokat kiabáltak. Jimmy üvegcserepekbe harapott, hogy vérző szájjal énekelhesse az Árnyék a mosolyodon-t, forró viasszal öntötte le magát, tűvel szurkálta a testét. Az őrült dervisnek nem kis sikere volt. Méghozzá nemcsak a közönség köreiben, hanem a popsztárok világában is: Davie Bowie egy dalában például emléket állított az Iggy Pop-legendának, és 1973-ban Iggyvel együtt dolgozott a „bolond ugráló”Raw Power című nagylemezén.
A nagylemez után azonban valahogy nem ment tovább a törékeny alkatú fiúnak. Nekifogott a dolgoknak, de minden balul ütött ki, míg aztán a heroin rabjaként Los Angeles egy speciális klinikáján kötött ki.
David Bowie azonban itt sem feledkezett meg róla- ismét felkarolta a lecsúszott jó barátot. 1977 tavaszán megint csak az ő segítségével jött létre Iggy Pop új albuma, A bolond (the Idiot), majd nemrég egy újabb nagylemez, az Életkedv (Lust for Life).

A zenerajongók azt állítják, hogy Iggy zenéje- akárcsak a show, amellyel a produkcióit fűszerezi – valamicskét finomodott, maga Iggy azonban úgy véli: „lényegében mégsem lett más”. Legfeljebb annyi a különbség, hogy az általa megismert hóbortokat időközben hátára vette a punkhullám, és divatot csinált modorosságaiból. A hajdani mocskolódó ma a punkmozgalom bálványa, apja, mindene- ő az ős, akinek régi dalait a többi punk is szívesen énekli koncertjein, mint ahogy tette ezt például Johnny Rotten vagy a közelmúltban feloszlott Sex- Pistols. Iggy Pop tehát ismét az első sorban áll. A Rolling Stone című amerikai rock-magazin azt írta róla: „Ő az év nagy visszatérője”.

Előadói stílusa – az állítólagos finomkodás ellenére- mai is a régi. Törni, zúzni, a közönség közé ugrani, őrült mutatványokkal elkoptatni a térdvédőt, káromkodni, az önkínzás újabb és újabb látványos lehetőségeit kieszelni – ebből állnak Iggy Pop másfél órás koncertjei. 90 perc zenébe oltott horror. Ráadást soha nem ad.

(1978. április 7. – Magyar Ifjúság)

2014. június 22., vasárnap

Harisnyakérdés...

Divat a csíkos

Újra divatba jön állítólag a csíkkal, azaz varrással ellátott nylonharisnya (nadrág). Üdvös ötlet, csak egy baja van. Köztudott, hogy ez a csíkos harisnya csak nagyon jó lábú lányoknak áll jól. Megoldásnak kínálkozik viszont, hogy manapság mindenki nadrágban, farmerban jár. Azalatt meg a nem éppen kifogástalan vonalú lábakon is jól mutat a csíkos harisnya…


(1978. március 31 – MAGYAR IFJÚSÁG)

2014. június 18., szerda

Retró divatcikk a hetvenes évekből

Midiszoknya


Ha még a hossza szokatlan is, de nagyon csinos ez a vékony tükörposztóból készült kötényszoknya. Knaucslakkból, vagy bármilyen bőrből is készíthető.
Színe: világospiros, a kesztyű sötétpiros, a csizma fekete, és a pulóver égszínkék.


(Világ Ifjúsága – 1970.)

2014. június 11., szerda

Divattanácsok moletteknek

Olvasóink többször szóvá tették már levélben, hogy a divatlapok, divatbemutatók teljesen megfeledkeznek
azokról, akiknek akad némi súlyfeleslegük. Pedig hát a statisztikák szerint, hazánkban szép számmal vannak teltkarcsúak, molettek, sőt kövérek is. A divatbemutatókon igaz, kizárólag nádszálkarcsú lányok viselik a legújabb modelleket, de ez nem jelenti azt, hogy ezeket csak nekik, vagy a hozzájuk hasonló fiatal, vékony alkatú lányoknak szánták a tervezők. Az pedig, hogy molett manekenek szinte soha nem szerepelnek a bemutatókon, azzal a kétségtelen igazsággal magyarázható, hogy a vékony nőkön minden ruha jobban mutat. De ahelyett, hogy olvasóinkat rábeszélnénk a fogyókúrára, vegyük sorba inkább azt, miket viselhetnek a molett nők.

Napjainkban a dolgozó nők legszívesebben szoknya-blúz összeállításokat viselnek, hiszen ezek kényelmesek, könnyen kezelhetők és csinosak is. Aki karcsú, ingblúzát általában a szoknyába teszi, esetleg derekára övet is tehet. De hogyan hordja a szoknya-blúz összeállítást az, akinek vannak felesleges kilói, azaz van mit takargatnia? Természetesen a molettek is viselhetnek blúzokat, de azt soha nem szabad a szoknyába tenni, hanem kívül, kabátszerűen kell hordani. A blúz lehetőleg 15-20 cm-rel takarja a csípőt, így karcsúsít is.


Ha már a szoknyáról beszéltünk, ne feledkezzünk meg a pulóverekről sem. Sajnos, a pulóverviselet a moletteknek nem előnyös. A vastag, kötött pulóver nagyon erősít, a vékony túlságosan megmutatja a test vonalát, így a felesleges kilókat is. Persze, ez nem jelenti azt, hogy aki túlsúllyal rendelkezik, végleg le kell mondania a kényelmes pulóverviseletről. A pulóverek vékonyabb változatát ruha, vagy blúz alá hordhatják. Ez csinos, fiatalos, s miután rétegesen öltöztet, egészséges is.

Régi szabály, hogy a sötét színek karcsúsítanak. De azért nem kell a moletteknek sem örökké komor színekben járni. A virágmintást éppúgy viselhetik, mint a csíkosakat (feltéve, ha az hosszában és szolidan csíkos!). Az anyagok színénél, mintájánál ugyanis sokkal jobban karcsúsít a jó szabásvonal. A molettek nem viselhetnek túl szűk, derékban elvágott, vagy övvel hangsúlyozott ruhát. Inkább a kosztümöket ajánljuk nekik, amelyre lazán megkötött vékony övet is tehetnek. Az ingruha szintén a moletteknek előnyös ruhadarab. Klasszikus változata különösen jól mutat az erősebb alkatú nőkön.

És végül szóljunk a divatos farmer- és kekiruhákról.

Sokan azt tartják, hogy ez kizárólag a karcsú, fiatal lányoknak való. Képeink talán hűen bizonyítják, hogy ez tévhit. A farmeranyag, sőt a kekiszín is előnyös a moletteknek, ha a szabása megfelelő. De legyünk őszinték! Nem a kekiszínű kosztümben tűnik manökenünk a leginkább karcsúnak? Tavaszra ajánljuk a képen látható modelleket.

Á. É.

Fotó: ifj. Soproni Béla


(Képes Újság - 1978. április 1.)