SZÍNHÁZI ÉLET. 1937. 2.sz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: divat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: divat. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. január 4., hétfő
2015. július 14., kedd
Farnadi Ilonka rajzai a negyvenes évek női divatjáról
2014. augusztus 12., kedd
Nem volt papír, inkább felolvasták az újságot
A legfrissebb párizsi szenzáció: a beszélő újság
A papírhiány igen érdekes és
eredeti ötlet megvalósítására késztette az egyik legnagyobb
francia lap tulajdonosát.
A Pour Elle című divatlap számára
egy nap megszüntették a papírszállítást, mert a gyár
nyersanyag állománya kiapadt. A lap kiadója erre gondolt egy
nagyot és módfelett merészet. Randevut adott olvasóinak a
Párizsban jólismert Pleyer-teremben szombaton délután fél
háromra.
A heti lapszámot felolvasták az
összegyűlt közönség előtt, magyarázták és egy fekete táblán
illusztrálták. Beszéltek a főzésről, az egészségről és a
szépségről. Az „újságolvasás” végén aztán a manökenek
felvonulása következett. A megbeszélt modeleket a valóságban is
bemutatták. A színházi és filmkritikákat pedig a sztárok
megjelenése és színpadi fellépése pótolta.
És azóta egyre nagyobb
olvasóközönsége gyülekezik hétről-hétre a lapnak és így
történheti az meg, hogy annak a lapnak van Franciaországban a
legnagyobb „olvasótábora”, amely csak egy példányban jelenik
meg.
(Kis Újság – 1942. június 20.)
2014. augusztus 6., szerda
Fenséges bugyi...
Királynői fehérnemű
Londonban, a Knightsbridge úton levő
Bonhams régiségkereskedésben pikáns aukciót bonyolítottak le;
eladásra kínálták Viktória királynő (uralkodott 1837-től
1901-ig) néhány intim ruhadarabját, többek között ezt a nem
éppen nádszálkarcsú derékra valló, elöl slicces hm –
alsónadrágot. Vanessa French, az üzlet egy elárusítónője
mosolyogva „szemlélteti" a nagy királynő fehérneműjét – de
vajon mit szólnak ehhez azok az angolok (igen sokan vannak), akik
még ma is minden vonatkozásban szentnek, sérthetetlennek és
minden profanizálástól megóvandónak tartják a királyi családot
és a királyság intézményét?
(1977. december 23. - Magyar Ifjúság)
2014. augusztus 5., kedd
Forradalom a divatban! Lábra kenhető harisnya!
Folyékony harisnya
Újfajta harisnyapótlót találtak ki
Olaszországban. A korszakalkotó találmány folyadékból áll,
amelyet a bőrre kennek. A levegő hatására a folyadék vékony
hártyát alkot, amely teljesen úgy néz ki, mint a valódi harisnya
s a színek is teljesen különbözők lehetnek. Az újfajta harisnya
egyszerű ujjnyomásra sávokban válik le a lábról. A pótharisnya
több napon át hordható. A pótharisnyák tökéletesítése
valószínűleg forradalmat okoz a harisnyaiparban.
(1942. január 28. - Függetlenség)
2014. július 17., csütörtök
Gyorsan a testtel! - Első rész
Egy farmernadrág a tél elején, egy
másik, amikor jön a nyár, évente egy magasnyakú pulóver, egy
villámzáras vízhatlan dzseki és kész. Ezer és ezer társához
hasonlóan ez a ruhatára már vagy négy éve Gaspard-nak, aki egy
rennes-i gimnáziumba jár. Hitvallása rövid és velős: „Praktikus
és olcsó.”Hol van már a kimenő öltönyök, ruhák kora?
- Nagy alkalmakkor a legszebb,
legtisztább farmeromat veszem föl – mondja Gaspard -, Ha
szuperelegáns akarok lenni, a kordnasztrómat.
A ruházat egyneműsége elmossa a
nemek közti különbségeket. Ugyanolyan nadrág, egyformán hosszú
vagy rövid haj, egyazon szabású dzseki...
Az antidivat prése alatt forradalmi
változáson ment át a cipő is.
Jellemző a Doisouple cég elnök-vezérigazgatójának esete. Daniel Raufast úr riadtan tapasztalta, hogy a szép suvickos surranók egyre kevésbé kelendők, sőt hovatovább a kutya se vásárolja őket.
Egy szép
napon Párizs utcáin sétálgatva Raufast egy irdatlan
reklámplakátra lett figyelmes, amely a „Levi's” múlhatatlan
érdemeit magasztalta. A legmárkásabb farmert dicsőítő
fiatalemberek mezítláb rajcsúroztak a plakáton. És Raufast úrnak
kolosszális eszméje támadt: olyan cipőt kell piacra dobni, amely
jól megy a farmerhoz. A folytatás tündérmeséhez hasonlít.
Raufast ma több mint huszonötezer pár „Kickers”-t gyárt
naponta: a színes, puha, kényelmes lábbelit sok millió fiú és
lány hordja Franciaországtól Japánig...
Jellemző a Doisouple cég elnök-vezérigazgatójának esete. Daniel Raufast úr riadtan tapasztalta, hogy a szép suvickos surranók egyre kevésbé kelendők, sőt hovatovább a kutya se vásárolja őket.
„Praktikus és olcsó”- azért nemcsak ez lebeg a fiatalok szeme előtt. Sajátosan keveredik bennük a külsőségekben az elkülönülés vágya és a nyájösztön.
- Az a fontos – mondja egy
gimnazista lány -, hogy az ember lépést tartson a divattal, de ne
legyen olyan, mint a többiek.
A feltűnés- hasonulás látszólagos
ellentétét remekül oldja föl a csoport- és rétegdivat. Van a
nyugis „baba cool”-divat és a hozzá közel álló
vissza-a-természethez divat, van hippi divat (visszavonulóban) és
rock divat (néhány év múlva újból fellendülőben), van
punk-divat (éppen olyan gyorsan enyészik el, amilyen gyorsan
hódított) stb.
A tizenhét éves Stéphanie a
vissza-a-természethez divatnak hódol. A ruhatára nem foglal el sok
helyet. Két pár svéd csizma, három kordnadrág, két vastag
gyapjúpulóver, egypár nagypapa-korabeli ümög meg egy nagy, bő
suba.
Minden műanyagszálas ruhadarab száműzve („randa és
zabálja a drága olajat”), semmi csecsebecse („az csak arra jó,
hogy följebb tornázza a fogyasztási spirált”)...Mi határozza meg a divatot? Például a film. Az amerikai bálvány, James Dean vitte föl a csillagokig a farmernadrág ázsióját.
Nem egy esetben a zene a meghatározó
(rockerek, punkok). Vagy a politika ökológusok=
vissza-a-természethez divat).
És ne feledkezzünk meg a profi divatcsinálókról. A lebegő szárú farmernadrág divatja bőszen tombolt néhány évvel ezelőtt; ma ki nevetteti ki magát egy ilyen „elefántlábasban”? Talán majd ha a gyártók újra a fogyasztókra kényszerítik...
De még a boszorkányosan ügyes és rámenős gyártó-kereskedő maffia sem mindenható. Csak azok a divatok diadalmaskodhatnak, amelyek valamiképpen tükrözik a társadalmi változásokat. A csicsás hippi-stílus jól érzékelteti a hatvanas évek gazdasági fellendülését.
A nosztalgiát árasztó, kapaszkodót kereső „retro” a válságidők létbizonytalanságát.
Mert bár igaz, nem a ruha teszi az
embert, azért megesik, hogy a kor a ruháról is felismerhető.
(198? - Világ Ifjúsága)
2014. július 14., hétfő
Fürdőruhadivat azoknak, akik takargatni akarnak valamit
Három olyan bikinit, illetve
fürdőruhát mutatunk be olvasóinknak, amelyek alkalmasak arra,
hogy a bőr dekoltázs körüli hibáit és operáció forradásait
vagy vakbél-hasműtét helyét eltakarják.
Mindhárom modellhez alkalmas anyag a
vastagabb szövésű pamutjersey, de a nadrágokat érdemes vékonyabb
vászonnal alábélelni egyrészt, hogy jobb tartása legyen,
másrészt higiénikusabb.
Az 1. sz. bikini felsőrészének
széles pántjai elöl keresztezve s hátul csattal összefogva jól
fedik például a strummaműtét helyét.
A 2. sz. rajz felsőrésze hasonlóan,
ez középen kissé bevágott és a két csonka pántrész gumiházban
végződik, amibe a fürdőruha anyagából keskeny szalag van fűzve,
hátul a nyakban megkötve.
A 3. sz. modell tulajdonképpen egy
vállnélküli T-vonalú blúzocska, ami a mell alatt végződik és
a felsőrészébe vékony gumi van befűzve. Ezt és az érdekes
szabású nadrágot egy színes műanyag karika köti össze.
(1978. augusztus 13. - Szabad Föld)
2014. július 13., vasárnap
Még a KFT előtt
Mi van az Almáriumban?
A könnyebb kérdés: ki van benne? Laár András és Szőlősi Mihály gitárosok, Bornai Tibor zongorista. Kiegészítő hangszerként időnként megjelenik a cselló és a fuvola.- Négy éve, mint amatőrzenekar alakultunk – mondja Laár András. - Hetvenötben, majd még egyszer megnyertük Győrben az pop-dzsessz napok versenyét. Tavaly ősszel a rádióban adtunk nyilvános hangversenyt a Panta Rhei és a Syrius együttes társaságában. Közben kijött két rádiófelvételünk.
Hallgatván a számokat – vokális hangzású, impresszionista hangulatok kellemes lenyomata – felvetődik a kérdés: merre tovább?
- Ezután is az énekhangok kerülnek előtérbe, de tudatosabban törekszünk minden kis zenekar álma, a sláger felé.
A beszélgetés közben kiderült, hogy mindhárman dolgoznak, s napi nyolc óra munka után kapják a kezükbe a hangszereket, ami zenészvilágunkban már-már csodaszámba megy.
- Sikerül az időegyeztetés?
- Eddig még mindig sikerült, bár nem hajszoltuk túlságosan a fellépéseket.
- Hol vagytok hallhatók mostanában?
- A tél folyamán országjárásra indulunk. Közben egy irodalmi műsorban a Népszínházban játszunk, s talán a Gázgyár segítségével régi álmunkból, az önálló klubunkból is lesz valami.
T.G.
(1978. december 1. - Magyar Ifjúság)
- Eddig még mindig sikerült, bár nem hajszoltuk túlságosan a fellépéseket.
- Hol vagytok hallhatók mostanában?
- A tél folyamán országjárásra indulunk. Közben egy irodalmi műsorban a Népszínházban játszunk, s talán a Gázgyár segítségével régi álmunkból, az önálló klubunkból is lesz valami.
T.G.
(1978. december 1. - Magyar Ifjúság)
2014. július 8., kedd
Új cikksorozat a régmúlt idők lázadó kamaszságáról! Hamarosan...
Gyorsan a testtel!
Kaja? Kit érdekel?
Sport? Karate, motor...csajozás
Szex? Nagy dolog, de...
Hogyan öltözködnek és táplálkoznak
a fiatalok, mozognak-e, és mi a helyzet a szexszel? -ezt kutatták a
párizsi Le Monde munkatársai. Diákokat, kezdő munkásokat és
haladó munkanélkülieket, ifjú alkalmazottakat és magánzókat –
vagyis minden rendű és rangú fiatalt - ostromoltak kérdéseikkel.
Meg azokat a felnőtteket (szülőket, pedagógusokat,
pszichológusokat, orvosokat, szociológusokat) akik hivatalból vagy
hivatásból érzik vagy tudják, hogy nemcsak a szem, a test is a
lélek tükre.
(Világ Ifjúsága - 198?)
2014. június 29., vasárnap
Divatos hetvenes évek
Lendület, Kényelem
Az utóbbi években a divatos
öltözködés legfőbb jellegzetessége a könnyedségre való
törekvés. Könnyedek az anyagok, a színek és a formák is. A
színek feltűnés nélkül, harmonikusan illeszkednek viselőjükhöz
és a környezethez, a ruhaanyagok hajlékonyak, lágy esésűek.
Az idei divat jellemzője, hogy
lendületes, kényelmes – hallottuk az Ifjúsági Divatbizottság
sajtóbemutatóján, melyet a Telefongyár KISZ-klubjában rendeztek
meg.
A bemutató „csak fiataloknak”
szólt, ízelítőt adva a jelenlegi kereskedelmi kínálatból.
Természetesen a tanuló és a dolgozó ifjúság kedvéhez és
pénztárcájához válogatva, kissé az ifjúsággal egyetértésben
is, hisz már IDB- pályázatokon részt vett és az ifjúság által
megszavazott, elkészített és kapható modelleket is bemutattak.
Az általános mindennapi öltözködés
sportos, így szolgálja legjobban viselőjének életmódját. A
„sportosság” fogalma egyszerű szabásvonalakat, kényelmes
formákat és egyben egyszerű, áttekinthető összeállításokat
is jelent, amelyeket reggeltől estig lehet viselni. Erre legjobb
példa az NDK-importból származó bordürös szövetből készült
poncsó és lemberdzsek volt. A ruhadarabok közül népszerűségben
a szoknya vezet. Ez adja meg az idei téli divat jellegét. Lehet
egyenes vonalú, rakásokkal, hajtásokkal bővített, lehet kockás
vagy virágmintás anyagból, húzott, fodros és akkor kissé
romantikussá hangolja a hozzá viselt legsportosabb felsőrészt is.
A szoknyák hossza a térd és a vádli közepe között mozog. A
szoknya sikerének titka, hogy változatosan lehet viselni. Alkalmat
ad az egyéniség kihangsúlyozására, mert minden nő más-más
összeállításban viselheti, különböző blúzokkal, mellénnyel,
pulóverrel, rövid sportkabáttal, lemberdzsekkel, színes
harisnyával, csizmával.
A klasszikus stílusú öltözködés a
fiatalok között is közkedvelt. A lányok egész nyáron szívesen
jártak szoknya-blúz-blézer összeállításban, vagy ingruha fölé
viselték a blézert.
Ez a klasszikus öltözék a téli
divatban is megmarad és éppolyan kedvelt lesz nappali és
úgynevezett délutáni változatban is, csak könnyed, bővonalú
kabát is kerül a blézer fölé.
A klasszikus öltözködést kedvelő
fiatalemberek részére könnyed kidolgozású, nyújtott vonalú,
egyenes szárú nadrággal készült apró mintás öltönyöket
láttunk, melyeket inggel, nyakkendővel és V-vágású pulóverrel
illik viselni.
A férfifelöltők között volt raglán
ujjú és trencskó, és sok rövid sportkabát – shetland-ből,
lódenből.
A sportos öltözékeket kötött
sapkák és sálak egészítették ki. A táskák között sok a
vadásztáska jellegű és gyakori a kétféle anyagból kombinált
is.
Gyulai Irén
Magyar Ifjúság – 1978. december 1.
2014. június 26., csütörtök
Iskolásdivat a nyolcvanas években
Miből válogathatnak az iskolások
Mi is elindultunk, hogy megnézzük a kínálatot. Rajzaink és fotóink az Úttörő Áruházban készültek. Ez a legnagyobb gyermek-szakáruház ez tükrözi leghívebben az országos ellátást.
Megtudtuk, hogy az iskolásruha-kínálatot már július közepén külön csoportosították. Hosszú állványokon sorakoznak a köpenyek – külön a lány- és külön a fiúosztályon. Mintegy hetven százalékuk szintetikus, illetve szintetikus keverésű anyagból készült. Ezek előnye, hogy vasalást nem igényelnek, hátrányuk, hogy kevésbé szellőznek. Kellemetlen, izzasztó hatásukat csökkenti, ha alatta pamut fehérneműt, természetes szálból készült blúzt, inget, pulóvert viselnek a gyerekek.
- Fehér matrózgalléros kék köpeny, könnyen kezelhető műszálas anyagból
- Ugyancsak műszálas, gumizott derekú sötétkék kötényruha. Melegebb napokon blúzzal, szoknya nélkül is viselhető, a zsebeket csíkos paszpól díszíti.
- Sötétkék mintás kartonból tűzve készült ujjatlan mellényke. Hűvös napokon jó kiegészítő.
- Rövid fiúköpeny műszálas anyagból. Felső, hosszú formájú zsebe tollak és ceruzák tartására jó, színes matrica díszíti.
- A gyárilag készült gallért és a zsebszéleket házilag is lehet utánozni.
- Fiúknak ajánlott újszerű, két cipzáras, rövid köpeny, elején rávasalt mintával..
- Praktilon anyagból készült ujjatlan, elöl cipzáras köpeny. Bősége a gumiházba befűzött övvel szabályozható.
- Nagyobb lányoknak jól kezelhető hurkolt anyagból készült, paszpóllal, fodorral díszített ujjatlan köpeny. A szokástól eltérően piros az alapja, sötétkék a díszítése.
- Kisebbeknek való műszálas kötény. Nadrághoz is, szoknyához is praktikus viselet.
- Fiúknak készül a szokásosnál kicsit hosszabb, háromzsebes köpeny műszálas, hurkolt anyagból. Két csinos alkalmi öltözék:
- Ilyen a kora ősszel praktikus – és újszerű – esernyőselyemből készült dzseki.
- Fiúk és lányok egyaránt viselhetik a cipzárral záródó szélanorákot.
- Bársonyból készült dzsekis öltöny fiúk részére.
- Kislányoknak hosszított derekú, rakott szoknyás, sötétkék jerseyruha, csíkos beállítással.
Pataki Mária
rajzok: Varga Ágnes
(1983. augusztus 13. - Népszabadság)
rajzok: Varga Ágnes
(1983. augusztus 13. - Népszabadság)
2014. június 22., vasárnap
Harisnyakérdés...
Divat a csíkos
Újra divatba jön állítólag a csíkkal, azaz varrással ellátott nylonharisnya (nadrág). Üdvös ötlet, csak egy baja van. Köztudott, hogy ez a csíkos harisnya csak nagyon jó lábú lányoknak áll jól. Megoldásnak kínálkozik viszont, hogy manapság mindenki nadrágban, farmerban jár. Azalatt meg a nem éppen kifogástalan vonalú lábakon is jól mutat a csíkos harisnya…
(1978. március 31 – MAGYAR IFJÚSÁG)
2014. június 21., szombat
Punkok Rómában - a nyolcvanas évek lázadói
Nosztalgia?
Rómában a Colosseum közelében kapta a fotós lencsevégre ezt a turistaházaspárt. Talán az ókori emlékek hatására nyíratták le hajukat, csak egy hajtaréjt hagyva fejükön, hogy hasonlítsanak az egykori római harcosokra, illetve azok harci sisakjára. Kétségtelenül ez a frizura – amitől a gyereküket megkímélték – ebben a hőségben jobb, mint egy sisak.(1983. augusztus 13. - Népszabadság)
2014. június 18., szerda
Retró divatcikk a hetvenes évekből
Midiszoknya
Ha még a hossza szokatlan is, de
nagyon csinos ez a vékony tükörposztóból készült
kötényszoknya. Knaucslakkból, vagy bármilyen bőrből is
készíthető.
Színe: világospiros, a kesztyű
sötétpiros, a csizma fekete, és a pulóver égszínkék.
(Világ Ifjúsága – 1970.)
2014. június 16., hétfő
Retro fürdőruhák - nyolcvanas évek
Nem mézesmadzag
- Országszerte mi hozzuk forgalomba a strandcikkeket – mondja Krakovits György kereskedelmi igazgató – Az elmúlt év végén az Inter-Continentálban rendeztünk bemutatót a hazai gyárak és szövetkezetek fürdőruháiból és a kiskereskedőkkel együtt itt választottuk ki azokat a fazonokat, amelyeket megrendeltünk. Húsvét után folyamatosan az üzletekbe kerülnek a mostani, házi bemutatónkon látható fürdőruhák, strandtáskák, gyereknapozók.
Nem lehet panaszkodni a kínálatra.
Szép anyagból készültek a fürdőruhák – legtöbb a Váci
Kötöttárugyár, a Budapesti Finomkötöttárugyár, és a Fővárosi
Ruhaipari Vállalat terméke – van köztük pettyes, tigriscsíkos,
virágos és egyszínű-- A hírek szerint a régóta divatos fekete
is kapható lesz. Mind a bikinik, mind az egyrészesek között
vannak combnál kissé felszabottak is, amelyek hosszítják a lábat.
A férfiak örömére a bikinik nadrágja kisebb, oldalt pántokkal
összefogott. Az egyrészesek is készülnek merészebb fazonban,
csak néhány „fölösleges” centi különbözteti meg őket a
bikinitől. Látni engedik azt, ami szép, és jótékonyan takarják
a vakbélműtét helyét.
- A fürdőruhák valóban szépek, de vajon a minőségük is megfelelő?- Lényegesen jobb, mint a korábbi években – válaszolja Krakovits György. - Anyaguk szintetikus, mérettartó, hamar száradnak, szép a festésük. Várhatóan olcsóbbak lesznek, mint tavaly.
Természetesen nem feledkezünk meg a
kevésbé vékony hölgyekről sem, lesz bikini magasított nadrággal
és hagyományos fazonú egyrészes fürdőruha. Bakfis méretből is
elegendő kapható és több mint félmillió gyereknapozót és
játszóruhát hozunk forgalomba országszerte.
Az, hogy mi kapható majd Szegeden és
Szombathelyen, mit árulnak a Corvinban és az Úttörő Áruházban,
az attól függ, a kiskereskedők mit rendelnek a Divatáru
Nagykereskedelmi Vállalattól. Van miből válogatni és bizonyára
a miskolciak éppoly szívesen vásárolják meg az új modelleket,
mint a fővárosiak.
V.V.
(Magyar Ifjúság 1980. ÁPRILIS 11.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




























